A felnőtt csapatunk szeptembertől kemény edzéseken vett részt, hogy korábbi hírnevéhez méltóan állhasson ki ellenfelei ellen. A felkészülés során 3 hónapon keresztül csak edzések voltak, ezalatt az idő alatt több új játékos is érkezett a csapathoz. A vezetőség egybehangzó véleménye alapján elérkezett az idő arra, hogy más csapatokkal is összemérjük tudásunkat. Így kapóra jött a mezőberényi női csapat meghívása egy edzőmérkőzésre.
A felkészülési mérkőzésre Mezőberény sportcsarnokában került sor december 4-én, vasárnap. A mérkőzés kispályás játékszabályok alapján, 5+1 fővel került megrendezésre, ahol 3x20 perc állt rendelkezésre a csapatoknak, hogy eldöntsék a mérkőzés végeredményét. A békéscsabai lányok „meccsre éhesen” léptek pályára, a győzni akarás, az erőnlét és a csapatmunka volt az, ami leginkább a sikerhez vezette őket. A lányok egymás között a mérkőzés legjobbjának a kapus poszton pályára lépő Zahorán Dórát választották. Emellett a csapatkapitány, Fehér Zsuzsanna védekező és irányító tevékenységét is dicséretre méltónak találták. Természetesen a nagyarányú győzelem az egész csapat érdeme, hiszen a gólerős támadó játékosok, valamint a keményen, ám sportszerűen szerelő védők is hozzátették a legjobb tudásukat a mérkőzéshez. A felkészülési mérkőzés végeredménye 0-10 lett a vendégcsapat javára.
A keret: Beinscróth Kitti, Fehér Zsuzsanna (csapatkapitány), Petrecz Anita, Provosinszki Petra, Szabó Alexandra, Szabó Laura, Varga Brigitta, Zahorán Dóra (kapus), Zseák Hajnalka.